Napraforgó

 Kedves Követők! Akkor legyen ma a Napraforgó...

Éljünk örömmel, értékeljük azt ami van, éppen most, itt, ma. Fejezzük be a harcot, magunkkal, másokkal. A mosoly, ha csak halványan is, de bárki arcára odavarázsolható. Aztán a Nap felé fordítja az arcát, behunyja a szemét és érzi a Nap melegét, a simogatását. Mosolyogjunk, szeressünk. Ma nem tudok többet írni, fogadjátok szeretettel a mai mosolyfestményemet. Még annyi eszembe jutott, hogy olvastam egyszer: ha naponta többször megpróbálsz (magyarul kicsit erőlteted) mosolyogni, akkor az agyad egy idő után elkezd úgy működni, mintha boldogság töltene el és egyszer csak beindul a gépezet...semmibe nem kerül kipróbálni és most sokkal könnyebb, mert kedvező az időjárás, süt a Nap, tavasz van és közeledik az Ünnep!
Élőben megtekinthető Szegeden az Art Hotelben.





Levendula

 Kedves Követők!

A szegedi Art Hotelben 2024. március 7.-től nyílott kiállításom, mely 2024. június 30.-ig megtekinthető.
Ma a Levendula című festményemről írok.
Egy álom ihlette ezt a végtelen kékséget. Maga a könnyedség, a szabadság, az ihletett állapot, vagy divatos nevén is hívhatom: flow...
🙂
Kaphatott volna tengerrel, vagy óceánnal kapcsolatos címet is ez a festmény, de valamiért egy végtelen levendula tenger jutott róla eszembe, ahol elkészült. Nekem a tenger, a víz és a levendula is a megtisztulás szimbóluma. Ebben a festményben benne van az is, amikor a hófehér pillangók ellepik a virágzó levendula mezőt, ebben a képben benne van az is, amikor lebegek a víz felszínén, vagy amikor felteszem az úszószemüveget, nagy levegőt veszek és alámerülök, a víz csendjébe, az áramlásba. Nem hallok mást, csak a békét, a tisztaságot, a víz simogató érintését. Ugyanígy érzek, amikor ülök a levendula tenger mellett és próbálom meghallani a lepkék szárnysuhogását. Ez a kép a csend, a béke, a meditáció, a lélek csendje és békéje, maga az elcsendesedés, a lassú pulzus, az alfa és théta, a lassú légzés. A csendes mosoly, az ölelés, a békés elengedés és megbékélés. A halk zene és madárcsicsergés csodája. Amikor olyan békés és szeretetteljes vagy, hogy érzed a természet varázsát, azt a teremtő erőt, mellyel gyógyul a világ és tudod ott legbelül, hogy minden rendben van.
A festmény a kiállítás alatt és után megvásárolható.




Smaragd

 Kedves Követők! Ma Smaragd című festményemről írok pár gondolatot.





A harsány, pimasz tavaszi éledő természet ihlette ezt a festményt. Benne van az ébredés, a frissesség, a fitalaság titáni ereje. Benne van a gyógyítás és gyógyulás arkangyali ereje. Ez a harsogó zöld átjárja minden porcikádat, ahogy elmélyülsz benne. Hívd a természet, Földanya erejét. Kapcsolódj össze az éledő természet, az éledő bolygó erejével. Állj fel, újítsd meg erőidet és indulj el az úton. Találd meg az érzelmi jóllét titkait, hogy boldog lehess és sikeres az élet minden területén. Ahogy szereted és elfogadod magad, úgy leszel egyre könyedebb. Ahogy megbocsátasz magadnak, úgy érzed egyre jobban a végtelen lénységed erejét és a felkínált szabadságot és szárnyalást. Tedd le és égesd el a bűntudatot a szégyent és minden korlátozó hiedelmet, érzést. Adj hálát, hogy magadhoz ölelheted az életet.
A festmény megtekinthető Szegeden az Art Hotelben, a kiállítás alatt és után megvásárolható.

Holdkirálynő

Kedves Követők!

Ma reggel a Holdkirálynő című festményemet szeretném bemutatni.


A nőiség tökéletességének energetikáját hordozza, az egész, a kerek, az Istennő. A festmény közepén egy tulipán látható. Számomra mindig a szerelem virága volt, ez is az egyik legismertebb jelentése. Az egyik legősibb motívumokhoz tartozik, jelenti magát a Nőt, az Ősanyát, a kislánytól a nagymamáig, a bölcs öregasszonyig. Minden női minőséget magában rejt a szimbólum ábrázolása. Jelenti magát az Életet, a fényt, a születést. A Hold a Nap párja, a Nap a teremtő a Hold a befogadó. A festmény üzenete a teljes női erő, az istenő, a királynő, a NŐ, aki birtokában van a tökéletesség erejének, aki tudatában van jelentőségének, hordozza a szeretet magját. Ő az aki táncával varázsol, aki csókjával gyógyít és ölelő karjában ringva teremntő álomba varázsolódunk. Az örök változás és körforgás, a megújulás.
A kék és az arany színek szimbólikus jelentéséről is számtalan verzió létezik, a kékkel a női minőségre az anyaságra, az anyaméh védő közegére gondolhatunk, Szűz Mária színeként is megjelenhet, maga a lelki tisztaság. Az arany számomra mindig, minden festményemnél az isteni, a megvilágosodás, a legmagasabb szintű tudás, az áradó fény és erő.
Minden nőben ott van a Holdkirálynő, de az út befelé vezet, ne félj elindulni és felfedezni azt a varázslatot, aki Te Vagy!
A festményhez egy kis muzsika:
A Holdkirálynő című festmény Szegeden élőben megtekinthető, a kiállítás alatt és után megvásárolható.

 Kedves Követők!

Tudom, hogy többen várják, aznap melyik festményt mutatom be és mit írok róla, hozzá, Hozzátok. Ezért nagyon hálás vagyok!

Már lefekvéskor is és hajnalban is a képeken gondolkodom, mindegyikhez vannak üzenetek, gondolatok és mindig izgalmas, hogy mi lesz az írásom magva. Ma a Felkelő Napot választottam, talán azért is, mert minden egyes reggel, amikor látom a felkelő Napot a szobánk ablakából, rácsodálkozom. Hogy lehet valami ennyire gyönyörű és fenséges??? Mielőtt felbukkan a láthatáron, mielőtt beragyog mindent, előtte olyan csodálatos színekkel ajándékoz meg minket! Ti szoktátok nézni és igazán látni? És hozzá kísérőnek a madárcsicsergést hallgatni? És megengeditek magatoknak, hogy pár percre magával ragadjon az energiája? Megengeditek, hogy így induljon a nap, hogy feltöltsön, tegyen egy kis útravalót a lelketekbe? Reggelente akkor is kitárom a terasz ajtaját, ha rettentően csípős a reggel, de teljes valójában szeretném beszippantani a látványt és hozzá a zenét a füleimnek, a lelkemnek! Reggel megöleljük egymást és abból is szippantok és hálát adok azért a fantasztikus képességért, hogy szeretni tudunk. Micsoda lehetőség szeretni! Amikor már eljutunk oda, hogy ego nélkül, viszonzás nélkül szeretsz valakit, valamit, amikor érzed belül, hogy az élet ereje átjár, amikor könnybe lábad a szemed és túlcsordul a szíved, az mesés, leírhatatlan. Akkor megérkeztél! Ne bántsd magad, ha az érzés nem tartós, fel kell nőni ehhez és meg kell érni rá és bátorság is kell hozzá. Hogy szeretni tudjunk. Hálás vagyok ezekért az érzésekért. Kívánom, hogy ízleljétek meg reggelente a Felkelő Nap ölelését, simogatását és engedjétek meg, hogy átjárja a testet, lelket és a szellemet ez a Csoda, mely megmutatja és üzeni, hogy minden nap megszületünk, új erővel, tele új lehetőségekkel!
A festmény Szegeden élőben megtekinthető. A kiállítás alatt és után megvásárolható.

50x70 cm, feszített vászon, akril, lakkozott, szignózott alkotás




Egy kiállítás képei...

 Kedves Követők!

Szárnyalás című festményem következik.
Lehet, hogy színes, szabadnak tűnő kereteket alkotsz magad köré és ettől biztonságban érzed magad és igazad van a lényeg, hogy érezd magad és érezd jól magad...de tényleg jól érzed magad? Ha egy kicsit elcsendesedsz és őszintén figyelsz befelé, vagy megvizsgálod azt, ahogy kifelé élsz, akkor tényleg jól érzed magad? Szabadnak és könnyednek...? Komfortos és kellemes és biztonságos és puha meleg ott benn, a kerítésen belül? Nem baj, semmi baj, az is jó és fontos. De! Ha eljön belül, mélyen belül az a késztetés, hogy menni kell, mondani kell, indulni kell, nemet kell mondani, vagy igent, akkor menj, mondd ki, tedd meg, keresd meg és öleld magadhoz a világot és mondd el, hogy szereted! Hívd fel. Menj oda, utazz oda, írj. Vagy vedd meg. Vagy ülj fel a vonatra és nézd meg azt a tengert. Fogd meg a kezét és menj el vele és igyátok meg, egyétek meg. Élvezd az ízeket, a fényeket a színeket az illatokat, az ölelést és a szeretést. Most!
A festmény Szegeden élőben megtekinthető, megvásárolható, érdeklődni privát üzenetben.