Zöldjeim/My greens

 




                







                     







Erő

 


Amikor csak tehetem, festek. Legyen időm és ihletem. Megmutatom azt, amit tegnap kezdtem el, talán kész lett. Csak néztem és éreztem,micsoda Erő van benne, ami bennem volt, mikor készült,most is érzem a bizsergést, miközben suhant az ecset.
Nem vagyunk mindig tudatában annak, hogy végtelen Erőnk van. A mindennapok rendszeresen kihívások elé állítanak. Ha elvonulni, meditálni, imádkozni tudunk, akkor visszatérünk a középpontunkba. A cél, hogy mindig megtartsuk ezt az Erőt, akkor is, amikor visszatérünk a mindennapi Életbe, ahol dolgozni kell és megtalálni a helyünket. De szépen fokozatosan meg tudjuk teremteni azt "középpont érzést", amit egy meditáció vagy imádság után is érzünk. Sok gyakorlás, kitartó fegyelmezett munka kell és szeretet, türelem. Önmagunkkal szemben, ez a legfontosabb. Akkor tudok igazán szeretni, ha magamat szeretem. Azonban megengedem magamnak, hogy hibázzak, mert nem vagyok tökéletes, szoktam mérges vagy csalódott lenni és szomorú is, igen. Azonban ezek egyre rövidebbek, mert segítek magamnak, szeretettel, türelemmel.
Ez a festmény úgy született, hogy bosszankodtam valamin.... aztán megráztam magam, hogy elég. Leültem, elcsendesedtem és befelé figyeltem, csak figyeltem a légzésemet, figyeltem a szívemet. Jöttek a gondolatok, hagytam, hadd jöjjenek, aztán mentek. Csak figyeltem, befelé. Láttam, ahogy távozik a feszültség, átvette a helyét az Erő. Aztán megfestettem ezt a képet.
40*40 cm, feszített vászon, akril

Megvásárolható festmény

Felfényesítés

 



Fény és ragyogás - "Ragyogtatás" című festményem, 2017.
Csak két színnel dolgoztam, az arannyal és a feketével, mégis ragyog. Miközben vizsgálgattam ezt a régi képemet, megláttam a fotón egy fénycsíkot. Erről eszembe jutott a "felfényesítés" . Ezt a szót sok-sok évvel ezelőtt hallottam egy elismert asztrozófus előadásán.
FELFÉNYESÍTÉS....
Vajon másnak mit jelenthet ez a szó?
Nekem azt jelenti, hogy ragyognunk kellene. Mindenkinek!
A jelenlét állapotában úgy vélem, hogy auránk mindig fényes, ragyogó és össze tudunk kapcsolódni egymással, lélek a lélekkel. Úgy vélem, az lenne a cél életünk során, hogy a legnagyobb sötétségben, a legnagyobb félelemben, bánatban is megtaláljuk egymást, azt a teret, ahol szívünk megnyílik, összekapcsolódik és biztonságban érezzük magunkat.
Kedvességgel, empátiával szerinted sikerülhet? A Felfényesítés? Gondoltál arra, hogy milyen hatása lehet annak, hogy valakivel, akárkivel, bárkivel kedves vagy, vajon mit indít el benne? Bele sem gondoltál eddig, hogy van, akinek csak a napját "fényesítetted fel", de van, hogy valakinek megoldod egy régóta fennálló problémáját. Ugyanis, a kedvesség falakat tud lebontani.Szeretet cunamit tud elindítani ez... tényleg. Próbáld ki. Naponta egyszer. Nagyon egyszerű
🥰
Fényesítésre fel😅🥰❤️💫🙏

Zen

 


Kicsit újítok... japán ecsettel és más energiákkal. Lassan születik az új festmény, de már úton van. Türelmes vagyok, türelmesebb, mint bármikor korábban... várom, az érzést, amikor fogom ezt a csodás ecsetet, a festéket és befejezem ezt a festményt. Hosszú előkészület, hosszú út, de az út formál, erősebbé és bölcsebbé tesz minket.

Öröm

 




Az öröm energetikáját pár éve festettem, de a múlt héten újra megszólított. Ragyogást, csillogást kérve. A festmény életre kelt és erősebb a gyógyító öröm energia benne, mint korábban bármikor.
Öröm, 50*70 cm, feszített vászon, akril

Nyári hangulatok - Summer vibes

 

"Nyári hangulatok"

"Summer vibes"

"Nyári hangulatok" c. festményem két hete készült el. Kellett egy kis idő, mire annyira összekapcsolódtam az energiájával, hogy megmutassam. Talán kellett hozzá, hogy nyaralás után vagyok, lelkemben az öröknyaralásérzésével. Talán kellett hozzá, hogy tényleg én is meglássam, milyen is a nyár, mit hoz nekünk, mennyi szeretet, öröm, kellemes, lágy és bizsergető-gyógyító energia van körülöttünk, annak ellenére, hogy hatalmas változások vannak a világunkban.

Ajánlom annak, aki szeretné magával vinni egész évre ezt az igazán pezsdítő, friss, simogató, balzsamos nyári estéken, csókos, izgalmas, vidám kacagást.


Fogadjátok szeretettel😍

50x100 cm, feszített vászon, akril

Megvásárolható festmény 






Szeretet

 



A szeretet körülvesz és az univerzum mindenre választ ad

❤
akár személyre szólóan
😇🥰💕
Az emlékek adjanak Erőt a mindennapokban, mutassanak utat a jövőbe 🥰. Nekem megmutatta végtelen erejét a Forrás és azt, hogy bárhol, bármikor kaphatunk segítséget, vigaszt, inspirációt ❤ Az imádság ereje mindig velünk van🙏 A hála által generált Erő legyőzhetetlen, csak hinned kell benne 🥰😇

Mátrix



 Elkészült a személyre szóló Mátrix 

Lehetséges-e, hogy saját, egyedi, személyre szóló Mátrix festményed legyen? Egyértelmű Igen a válasz!
A legújabb Mátrix festmény, 50x150 cm méretben, ahogy új tulajdonosa megálmodta és megrendelte. Csodásan mutat az elegáns irodában, betöltve a teret.
Köszönöm, nagyon szerettem ezt a munkámat is!